….”Vándor, a te lábnyomaid az út és semmi más.
vándor, nincs út, az úgy születik lépted nyomán.
A gyaloglás alakítja az utat, és visszatekintve rá
látni az ösvényt, melyet soha nem járhat így senki más…..”
Antonio Machado: Caminante, no hay camino (lefordítva: Vándor, nincs út)
Olyan családba születtem, ahol az utazás mindig is fontos volt, az élmények és az utazás öröme adták az egyik fő értéket. Apukám egy ideig tengerészként szelte a habokat, Anyukám pedig utazási irodásként kapott lehetőséget a felfedezésre. Nem is kérdés, hogy ez a közös metszéspont adja kapcsolatuk esszenciáját és örökségként nekem is ott van az életemben.
Sok helyen jártam a világban és rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb. Aztán ez a folyamat egyszer csak elkezdett befelé is irányt venni, és a külső utazás mellett a belső utazás is megjelent. Az elején nem gondoltam, hogy legalább annyira extrém lesz, mint egy kalandtúra. Sőt függőséget is tud okozni, vigyázat!
A belső munka olyan, mint egy igazi expedíció: felfedezzük önmagunk rejtett bugyrait és a kincseinket a felszínre hozzuk. Mindenki a maga útját járja és a saját ritmusában halad. Van, amikor bekapcsolódnak úti társak és van, amikor egyedül lépdelünk. Fontos a közösség és a család megtartó ereje, de mindenkinek meg kell találnia a saját álmát, vágyát és követni azt. Ennek a kettőnek az egyensúlya kiemelten fontos a Vízöntő korszakban. Úgy tudok segíteni a legjobban, ha először magamért teszek. Az egyéni felelősségvállalás az idei évben nagy szerepet kap és ez most elég drasztikusan meg is mutatkozik.
Ha a felhozott kincsesládánkban tudjuk mik lapulnak, nyissuk ki a fedelét és kezdjünk el ékszert készíteni magunknak belőle, hogy aztán másoknak is adhassunk belőle. Ha pedig még nem indultunk el a megkeresésére, itt az ideje, hogy belevágjunk egy igazi kalandba. A belső iránytű mindig rendelkezésre áll.
