Pura vida - a tiszta élet esszenciája

 

Costa Ricán az emberek ezzel a kifejezéssel köszöntik egymást. Szó szerinti jelentése: tiszta élet, amit inkább úgy fordítanék: jól vagyok, minden rendben van. Mindig is szerettem volna elutazni oda, vonz a természet, a gazdag élővilág és az ottani életszemlélet. A helyiek nem élnek fényűző körülmények között, mégis úgy gondolják, hogy megvan mindenük, ami a boldogsághoz szükséges. Mi, a nyugati civilizációban sokszor túlgondoljuk a dolgokat és folyamatosan kergetjük a vágyainkat. Akkor leszünk boldogok, ha megtaláljuk a párunkat, ha nyaralni megyünk, ha meglesz az álom munkánk és rengeteg pénzt keresünk. Miközben ostorozzuk magunkat, hogy miért nem sikerül egyről a kettőre jutnunk és mikor lesz minden a legideálisabb, pont lemaradunk a lényegről: az életről magáról. A boldogság nem szabadna, hogy feltételekhez kötött létállapot legyen, hanem az apró örömök megélésének képessége. Megtalálni a szépet a mindennapokban, ami melegséggel tölti el a szívünket.

Emlékszem, amikor Balin jártam pár évvel ezelőtt és sikerült egy monszunos időt kifogni. Ugyan meleg volt, de rengeteget esett az eső és nem tudtunk mindent megnézni, amit szerettünk volna. Az elején nagyon zavart, hogy pont ilyenkor utaztam oda. A helyieket figyeltem, ahogy a robogón teljes családok ülnek és mennek a szakadó esőben, közben nem voltak feszültek és átkozták az égieket, hanem nyugis tempóban haladva, mosollyal az arcukon tették a dolgukat. Nem kellett hozzá sok idő, hogy én is átvegyem ezt a pozitív életszemléletet és könnyen alkalmazkodjak a természethez, mezítláb és esőkabátban császkáljak a szigeten.

A tökéletességre és teljességre való törekvésünk kiöli belőlünk a jelen élvezetét. Ez nem azt jelenti, hogy ölbe tett kézzel várjunk a csodára, hanem engedjük meg magunknak a lelassulást és hozzuk ki a pillanatból a legjobbat. Figyeljünk a testünkre és lelkünkre, hogy mi esik éppen jól és csempésszünk be „énidőt” a napjainkba. Ha folyamatosan maximum fordulatszámon pörgünk és csak a kötelezettségeinknek élünk, egy idő után elveszítjük a kapcsolatot saját magunkkal. 

Élvezzük hát az életet, és örüljünk annak, amink van! PURA VIDA!

Itt az idő élni a saját életünket!

Közeledünk az év végéhez, amitől úgy érezhetjük, hogy nem sokára véget ér ez a zűrzavaros helyzet és az újévben minden visszaáll majd a régi kerékvágásba. A mostani káosz mindenki életében olyan helyzeteket teremtett, amik megoldásra várnak. Még, ha azt hittük is, hogy ezen már túl vagyunk, elengedtük és átrágtuk magunkat rajta, akkor is megkérdőjelezik az égiek, hogy valóban megtörtént-e. Ha nem, akkor itt a csodás lehetőség a megoldásra, átalakulásra, sebeink begyógyítására. Nincs más dolgunk, mint elképzelni a vágyott életet és aszerint élni a jelenben is. Legtöbbször azonban fennakadunk már az első lépésnél, hogy kik is vagyunk és mit is szeretnénk valójában. Van, akinek könnyen megy és van, aki még felnőtt korában sem tudja. Én ez utóbbi csoportba tartozom, és még mindig keresgélem az utam, de az önismereti munka sok mindenben segített. 

Ez az időszak felszínre hozott olyan belső erőforrásokat, amiről azt hittem nem is léteznek és biztosan sokan tapasztaltak hasonlót. Azt veszem észre, hogy kezdek elköteleződni magam mellett. Figyelem az érzéseimet, a testem rezdüléseit. Odafigyelek, hogy ne a szokások irányítsák cselekedeteimet, hanem a pillanatnyi állapotom. Ha megjelenik egy rossz érzés, hagyom és nem nyomom el. Igyekszem nem bírálni és bántani önmagam, Szűzként ez nem könnyű J  A rendszeres meditálás segít elcsendesíteni a folyamatosan kattogó elmém és belső egyensúlyt teremt. A célja, hogy a jelenben tudjak maradni, ne ingázzak a múlt és jövő között. Így a külvilág történései kevésbé hatnak ránk és a teremtés is könnyebben megy ebben az állapotban. 

Egy idő után rájövünk, hogy nem is a végcél a lényeg, hanem az utazás maga. Meg kell találnunk a hétköznapokban rejlő csodákat, hiszen ebből áll össze az életünk. 

Mindig is történni fognak velünk dolgok, de az, hogy mi erre hogyan reagálunk, egyedül a mi döntésünk. Itt az idő élni a saját életünket!

Kreatív káosz

Régóta nem írtam, mert annyi minden kavarog bennem és körülöttem, hogy nehezen lehet szavakba önteni. Nálam idén a kreativitás és a káosz kéz a kézben járnak, mondhatni, nagyon jó barátok lettek. 

Régóta nem írtam, mert annyi minden kavarog bennem és körülöttem, hogy nehezen lehet szavakba önteni. Nálam idén a kreativitás és a káosz kéz a kézben járnak, mondhatni, nagyon jó barátok lettek. Próbáltam elválasztani őket egymástól, de egyelőre kevés sikerrel jártam. Sőt, rájöttem, ha hagyom, jobban járok. Elfogadtam, hogy ez egy ködös időszak, nem tudni, hogy mit hoz a jövő. Ahhoz, hogy ki tudjam hozni belőle a maximumot, a jelenre érdemes figyelnem. Az időt nem tudom befolyásolni, a hozzá való viszonyulásomat viszont igen.

A vírus okozta helyzet, szinte azonnal elénk tárta a megoldásra váró feladatainkat, amikkel most már nincs mese, szembe kell néznünk. Van, akinek a magánéletét érinti, van, akinek a munkáját vagy akár mindenét. Mindenkinek azt, ami szükséges az átrendeződéshez. Az én esetemben ez persze az all-in esete, nem érdemes elaprózni 😊

Ebben a folyamatban különböző stációk vannak, nem is gondoltam volna, hogy ennyire széles érzelmi palettát lehet rövid idő alatt bejárni. Olyan mintha egy elvonón lennénk: a régi működésmódjaink, (önkorlátozó szokásaink, gondolataink) már sok esetben akadályoztatnak minket a fejlődésben, mert velük nem tudunk a „helyünkre billeni”.  Az újak már előbukkannak, megmutatják magukat, ott vannak velünk egy ideig és olyan bizsergetően jó érzést okoznak. Ha nagyon koncentrálunk és görcsösen akarjuk, megszűnik a flow élmény, ami a kreativitás alapja. Azt vettem észre, hogy olyan dolgok, amiket szeretnék, de nem járatom rajta folyamatosan az agyam, egyszer csak ott teremnek, rövid időn belül. (Egyik mostani példám: Idén nyáron először szerettem volna szilvalekvárt készíteni, de nem termett nálunk elég magvaváló hozzá. Egyik este hívott a szomszédunk, hogy 2-3 hét múlva érik be nála a szilva és rengeteg lesz, szívesen ad, ha szeretnénk.) Ezek a kis apróságnak tűnő sikerélmények bátorságot adnak hozzá, hogy a nagyobbnak és nehezebbnek tűnő vágyakat is ilyen könnyedén elérjük.

A varázspálca ott van a kezünkben, kézikönyv nem jár hozzá, a használatát mindenkinek saját magának kell megtanulni. Kezdjünk el olyan életet varázsolni magunknak, amit szeretnénk.

Életfélelem és halálfélelem

„A halálszorongás olyan problémákat idézhet elő, amelyek látszólag nincsenek összefüggésben a halandóság témájával. A halál keze messzire ér, és gyakran álcázott formában tűnik fel. Előfordulhat, hogy a halálfélelem teljes bénultságot okoz, maga a félelem mégis rejtve marad és olyan tüneteken keresztül jelentkezik, amelyeknek látszólag semmiközük nincs az elmúláshoz.” 

Irvin D. Yalom, Szemben a Nappal

Előbb vagy utóbb mindenki találkozik az életében az elmúlás valamilyen formájával: legyen szó családtag vagy házi kedvenc elvesztéséről, de akár egy munkahelyi felmondás, kerek születésnapok vagy nyugdíjazás során is megjelenhet a veszteségélmény érzése, amely szembesít minket az idő mulandóságával.
A mindennapokat sokszor ugyanúgy éljük és ha jobban megnézzük nem áll másból az életünk, mint megszokások sorozatából. Ugyanazt reggelizzük, ugyanazon az útvonalon haladunk a munkába, ugyanoda megyünk vásárolni,…
Ha pedig tudatosabban megvizsgáljuk az életünket, észrevesszük, hogy még a gondolataink és ennek köszönhetően a hozzá kapcsolódó érzéseink is ugyanúgy aktiválódnak és ugyanazt a lemezt pörgetjük belülről is, nemcsak kívülről.

Az elmúlt időszak lehetőséget teremtett sokunk életében, hogy leállítva a rutin üzemmódot, megtapasztalhattuk, mit tudtunk kezdeni saját magunkkal. Érdemes feltenni magunknak ezeket a kérdéseket:
Mennyire vagyunk a szokásaink rabjai, cselekedeti és gondolati szinten? Az a látszólag szabadnak tűnő élet, amit a vírus előtt éltünk valóban rólunk szólt-e? Vagy már kisiklottunk, és csupán az automatizmus hajtott minket?

Én azt tapasztaltam a környezetemben, hogy mindenki azon az életterületen kapott szembesítést, amivel ideje van foglalkozni és szépen lassan a helyére tenni. Van, akinél ez drasztikusan látható és tapasztalható és van, akinél figyelmeztető jelek vannak, melyekre érdemes odafigyelni.

Az egyik legnehezebb dolog szembenézni saját magunkkal, felismerni a félelmeinket, valós érzéseinket. Ha már ismerjük önmagunkat, a következő lépés ennek a felvállalása, mely egyben a sebezhetőségünk megmutatása is. Rettegünk attól, hogy mások mit fognak szólni és emiatt sokszor szorongunk és inkább elrejtőzünk, mintsem vállaljuk ennek a kockázatát. Inkább lemondunk a saját ÉLETÜNKRŐL és választjuk a HALÁLT. Pedig az emberek jobban tudnak kapcsolódni ahhoz, aki felfedi a gyenge pontját, mintsem a tökéletesség látszatát mutatja. Gondoljunk csak bele, minden szuperhősnek van gyenge pontja.

Ebben az évben kiemelten hangsúlyos ponthoz érkeztünk. Próbáljunk befelé figyelni és ahelyett, hogy a külső körülményeket okolnánk, vállaljunk felelősséget az életünkért, mert az igazi szabadság, az ÉLET maga itt kezdődik.

Az út a léptünk nyomán formálódik

….”Vándor, a te lábnyomaid az út és semmi más.

vándor, nincs út, az úgy születik lépted nyomán.

A gyaloglás alakítja az utat, és visszatekintve rá

látni az ösvényt, melyet soha nem járhat így senki más…..”

Antonio Machado: Caminante, no hay camino (lefordítva: Vándor, nincs út)

Olyan családba születtem, ahol az utazás mindig is fontos volt, az élmények és az utazás öröme adták az egyik fő értéket. Apukám egy ideig tengerészként szelte a habokat, Anyukám pedig utazási irodásként kapott lehetőséget a felfedezésre. Nem is kérdés, hogy ez a közös metszéspont adja kapcsolatuk esszenciáját és örökségként nekem is ott van az életemben.
Sok helyen jártam a világban és rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb. Aztán ez a folyamat egyszer csak elkezdett befelé is irányt venni, és a külső utazás mellett a belső utazás is megjelent. Az elején nem gondoltam, hogy legalább annyira extrém lesz, mint egy kalandtúra. Sőt függőséget is tud okozni, vigyázat!

A belső munka olyan, mint egy igazi expedíció: felfedezzük önmagunk rejtett bugyrait és a kincseinket a felszínre hozzuk. Mindenki a maga útját járja és a saját ritmusában halad. Van, amikor bekapcsolódnak úti társak és van, amikor egyedül lépdelünk. Fontos a közösség és a család megtartó ereje, de mindenkinek meg kell találnia a saját álmát, vágyát és követni azt. Ennek a kettőnek az egyensúlya kiemelten fontos a Vízöntő korszakban. Úgy tudok segíteni a legjobban, ha először magamért teszek. Az egyéni felelősségvállalás az idei évben nagy szerepet kap és ez most elég drasztikusan meg is mutatkozik.

Ha a felhozott kincsesládánkban tudjuk mik lapulnak, nyissuk ki a fedelét és kezdjünk el ékszert készíteni magunknak belőle, hogy aztán másoknak is adhassunk belőle. Ha pedig még nem indultunk el a megkeresésére, itt az ideje, hogy belevágjunk egy igazi kalandba. A belső iránytű mindig rendelkezésre áll.

Széllel szemben

Egy madarat filmeztem ma le, annyira gyönyörű látvány nyújtott.
Az jutott róla eszembe, hogy hány olyan helyzet volt az életemben, ahol széllel szemben küzdöttem. Rengeteg energiát fektettem dolgokba, ahelyett hogy hagytam volna magam átadni az áramlatoknak. Görcsösen ragaszkodtam ideákhoz, kapcsolatokhoz, helyzetekhez. Azt éreztem, muszáj kontrollálnom mindent, ez adta a biztonságot. 
Az elmúlt időszakban, de felerősödve tavaly nyár óta rengeteg veszteségélményben volt  részem: szerettek és házi állatok elvesztése, költözés, budapesti iroda bezárása és a mostani helyzet ki tudja még mit tartogat. Ezek az életnek olyan részei, amit képtelenség irányítani. Nem volt könnyű ezt elfogadnom, cserébe rengeteg rugalmasságot kaptam és gyakorolhattam az elengedést is bőven. 
Be kell, hogy lássam, a folyamatos küzdési vágyam nem biztos, hogy jó stratégia. Mint ahogy a természetben is mindig mindennek megvan a maga ideje, úgy az emberi életben is. A legjobb megoldás talán az, ahogy a videóban a madár is teszi: éberen, kitárt karokkal és szívvel várni a kedvező széljárást, és akkor elindulni, cselekedni. Mostanában pedig bőven lehet gyakorolni.

Elindulás

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki egy nagyot álmodott, illetve nem is egyet, sőt a mai napig sokat álmodik, álmodozik arról, hogy ki is ő valójában és mennyi mindent szeretne az életben. Az igazi útja onnan indult, amikor egy nehezebb időszak alatt azon morfondírozott, merre tartson tovább, mi is az Ő igazi küldetése. Egyben biztos volt, hogy útra kell kelnie és még sok minden áll előtte.

Elindult hát, tarisznyájában az addigi élete tapasztalatival. Nyomta rendesen a vállát a súlya, de tudta, hogy ahogy halad előre és fogynak belőle a múlt sebei, egyre könnyebb lesz. Ment hát kitartóan, hegyen és völgyön keresztül, árkon és bokron át. A célját még mindig nem ismerte, de eggyel tisztában volt, nem állhat meg. Még, ha néha süvített is a szél és tombolt a vihar. 

Majd egy szép napon, egy tisztáshoz érve, arra lett figyelmes, hogy a távolban nagy boldogan közelít fele Álom kutya és amikor odaért, rengeteg puszit kapott tőle. Sosem találkozott még ilyen csupaszív, élettel teli és vidám teremtménnyel. Annyira megkedvelték egymást, hogy innentől együtt folytatódott a közös kalandjuk. Telt, múlt az idő és a kapcsolatuk egyre mélyebb lett, tudták, hogy hosszú út vár még rájuk és segíteni kell az útjukba érkezőkön. Nem is késlekedtek tovább. Ahogy sétáltak az ösvényen, egyszer csak gyerekzsivajra lettek figyelmesek.  A lány megtorpant, mert már régóta nem találkozott senkivel és félt újra emberek közé menni, Álom viszont önfeledten csatlakozott a játszadozó gyerekekhez. Sorra jöttek a kérdések: Kié ez a kutya, hogy került ide? Mi lesz vele? Ha nincs gazdája, ki vigye haza? Kénytelen volt hát előbújni és megmutatni magát. Majd végül annyira jól érezte magát mindenki, hogy arra lettek figyelmesek későre jár már odakint és kénytelenek elbúcsúzni egymástól. Mindenki boldog és hálás volt a közösen eltöltött délutánért. Besötétedett és előbújtak a csillagok az éjszakai égbolton. Megjelent az Esthajnalcsillag és egy idő után a Göncölszekér is kirajzolódott. Bárhol is jártak, ez a látvány mindig biztonsággal töltötte el őket. Álom kutya már mélyen aludt, miközben a lány azon tűnődött miért vonzódik annyira a csillagokhoz és miért hajtja a vágy, hogy belelásson a dolgok mélyébe, megértse az életet magát. Újhold volt, tisztán látszódtak a csillagképek és a Tejút is.